Hírek a Korona-vírusról

Elsőként a kínai Wuhan találkozott 2019 végén azzal az új vírussal, a SARS-CoV-2-vel (Súlyos akut légzőszervi szindróma Coronavirus 2), amely egyes esetekben halállal végződő súlyos légzőszervi megbetegedéseket (Covid-19) okozott. A vírus gyorsan járvánnyá nőtte ki magát Kínában, majd világjárványként több, mint 8 millió fertőzést idézett elő. Európában februárban érte el első csúcspontját Olaszországban. A túlzsúfolt intenzív osztályok képei, a holttesteket szállító katonai konvojok és az orvosok, akiknek mérlegelniük kellet, hogy melyik beteget kezeljék a rendelkezésre álló kevés lélegeztetőgéppel, és kiket hagyjanak meghalni, sokkoltak minket. A márciusban bevezetett kiterjedt szabályozásoknak köszönhetően az európai világjárványt a nyár elejére sikerült visszaszorítani. Az intézkedések Magyarországon is nagyon sikeresek voltak: 2020. 06. 17-ig összesen 4078 SARS-CoV-2 fertőzést igazoltak; 964 ember volt még aktív fertőzött (ebből 376 Budapesten), 2547 ember gyógyult meg, és 567-en haltak meg. Az előtte tapasztalt korlátozások, amelyek mindennapjainkat érintették, javarészt megszűntek, mostanra ismét nagy a forgalom az utcákon, a sétálóutcák, kávézók és éttermek tele vannak emberekkel, júliustól kezdve pedig szabadon utazhatunk az EU-ban anélkül, hogy karanténba kellene vonulni. Elmúlt tehát a veszély?

Magyarországon jelenleg a fertőzés kockázata valóban alacsony vagy nagyon alacsony. Ám a vírus nem fog teljesen eltűnni, függetlenül attól, hogy milyen intézkedéseket teszünk. A világjárvány nem ér véget, amíg nincs széles immunitás a lakosságban. Immunitás vagy a SARS-CoV-2-n átesett fertőzésekből vagy egy sikeres átoltásból származhat. A világjárvány lezajlása nem jelenti a vírus megszűnését.

Ezért számíthatunk a megfertőződések számának későbbi növekedésére. Tudnunk kell, mit tehetünk önmagunk és embertársaink védelmének érdekében, mi a kötelességünk és feladatunk a pandémia fennállása és kordában tartása alatt, amíg hatékony gyógyszerek és vakcinák nem állnak rendelkezésre.

A SARS-CoV-2 cseppfertőzéssel terjed, köhögés, tüsszentés, beszéd vagy egyszerű kilégzés útján. Méretüktől függően a vírus tartalmú cseppek körülbelül egy méter távolságban a levegőbe, a talajra vagy különböző felületekre kerülnek. Ezután vagy közvetlenül jutnak a szájba, orrba vagy a kötőhártyára, vagy a tárgyakon keresztül közvetve, kezünk által kerülhetnek a szervezetünkbe.

A vírus terjedési módjának ismeretében a WHO fontos ajánlásokat tett a viselkedésre vonatkozóan, amelyek hatékonyságát most már a vizsgálatok is bizonyították. Ilyenek: legalább egy méteres távolság tartása, gyakori kézmosás/fertőtlenítés, valamint zsebkendőbe, könyökhajlatba való köhögés/tüsszentés, a zsebkendő azonnali kidobása, majd kézmosás/fertőtlenítés. A WHO 2020. június 5-én aktualizálta a szájmaszk hordására vonatkozó ajánlását is, de továbbra is felhívja a figyelmet a maszkviselésben rejlő veszélyre: hamis biztonságérzetet adhat, így elhanyagolódhatnak a már említett fontos óvintézkedések (pl. kézmosás); a maszk benedvesítésével növekszik a fertőzés kockázata; ha maszkviselés közben megérintjük a kötőhártyánkat vagy magát a maszkot, szintén nagyobb a fertőzés-veszély. Fontos, hogy a maszk mindig fedje az orrot is, mivel a fertőző cseppek az orron keresztül is felszívódnak. A cseppfertőzésnek van egy másik összetevője is, amely szintén szerepet játszik a SARS-CoV-2-ben: nagyon apró fertőző cseppek alakulhatnak ki, amelyek aeroszolként lebegnek a levegőben, és csak sokkal később süllyednek a földre. Ez a veszély mindenekelőtt a zárt tereket érinti, ahol nincs levegőcsere, különösen ott, ahol sok ember tartózkodik. Ide tartozik a tömegközlekedés is, ahol a fertőzés kockázata különösen magas. A szabadban viszont ez nem áll fenn, különösen, ha az emberek betartják az ajánlott távolságot.

Még mindig az idősebb emberek, különösen a krónikus betegségekben szenvedők azok, akiknél nagyobb a kockázata a vírus okozta súlyos betegség kialakulásának. Ezért továbbra is különös figyelmet kell fordítani a védelmükre. Mindenkinek el kell tudnia dönteni, hogy a hivatalos adatokat és ajánlásokat figyelembe véve mely korlátozásokat tart be és milyen kockázatot vállal.

Jelenleg is intenzív kutatás folyik a hatékony gyógyszerek kifejlesztésére. A Covid-19 betegek kezelésére szolgáló japán gyógyszert (Avigan-Favipiravir), amely az európai piacon még nem elérhető, és amit egyébként az influenza ellen használnak, hamarosan Magyarországon tesztelik a Pécsi Tudományegyetem részvételével. Körülbelül 120 potenciális oltóanyagot vizsgálnak jelenleg. A vírus viselkedése és tulajdonságai még mindig intenzív kutatások tárgyát képezik. A szakértők az új kutatási eredmények alapján módosíthatják ajánlásaikat. Ennek fényében alakulhatnak a politikai döntések is. Az adatokat ezért mindenkinek körültekintően kell értelmeznie. A félrevezető vagy hamis információk táplálhatják a félelmet és a bizonytalanságot, szélsőséges gondolkodásra, összeesküvés-elméletekre indíthatnak. Tájékozódjunk hivatalos fórumokról és objektívan! A félelem megengedett, de nem szabad pánikba esni.

Ezért: Tartsuk a távolságot! Zárt helyiségekben, ahol a kellő távolságtartás nem lehetséges, viseljünk maszkot! Mossunk / fertőtlenítsünk kezet rendszeresen! Óvjuk egészségünket, és élvezzük a nyarat!

Dr. Anna Tankovics
Fordította: Salamon Zsuzsa