Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...s közben - megtaláltam a Hazámat

2020.06.23

Ma ötven éve hunyt el Fekete István író (1900. január 25. - 1970. június 23.).

Fekete István a XX. század legkiemelkedőbb írói közé tartozik, bár az irodalomtörténet méltánytalanul ifjúsági regényíró kategóriába teszi, holott komoly regényei, versei, sőt színdarabjai születtek munkássága során. Kevesen tudják azt is, hogy tíz éve már jóval meghaladta a nyolcmilliót az eladott Fekete István könyvek száma, s mára - egybehangzó könyves vélemények szerint - biztosan elérte a tízmilliót. Így alighanem ő a legolvasottabb magyar író. A következőkben ismerkedjünk meg életével röviden.

Fekete István író otthonában, Bogáncs nevű pulikutyájával, 1967-ben (Forrás: MTI | Fotó: Patkó Klári)
Fekete István író otthonában, Bogáncs nevű pulikutyájával, 1967-ben (Forrás: MTI | Fotó: Patkó Klári)

Fekete István 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Apja Fekete Árpád tanító, iskolamester. Anyja Sipos Anna. Fekete István nagyapja, Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt. Nagy hatással volt rá apai nagyanyja- akivel egy szobában lakott - valamint édesanyja, akik melegszívű szeretetükkel ellensúlyozták apja vasszigorát. Az elemi iskola első négy osztályát helyben végezte el, ahol az apja volt az igazgató. Időközben azonban három lánytestvére is született - jelentősen megváltoztak a körülmények. Fekete Árpád hosszas töprengés után úgy döntött, hogy iskolamesteri nyugdíjaztatását kéri. Megkezdte a birtok felszámolását, hogy a család a városba költözhessen. A döntés elsősorban azért született, hogy a gyerekek kellő fokú iskoláztatása megoldott legyen. István az elemi iskola ötödik osztályát már Kaposváron kezdte el.

1914-ben kitört a világháború. 14 évesen, cserkészőrsvezetőként élte meg ennek keserű tapasztalatait. 1915 nyarán végezte el az iskola utolsó osztályát, az év végén a hároméves felsőkereskedelmi iskolába iratkozott be. A tanulás már jól ment neki, de az unalmas, száraz tananyag kényszerű ismeretei elől egyre jobban vágyott a város széli rétek, erdők világába. 1917 nyarán Somogyfajszra utazott nagyapai nagynénjéhez. Ez a kirándulás arról volt nevezetes, hogy itt szerezte első vadászélményét. Igazi patronos puskával járta az erdőket, mezőket, és itt sikerült elejtenie az első zsákmányát, egy rókát. Időközben kiteljesedett az első világháború, így sokáig ez maradt utolsó vadászélménye. 1917 végén besorozták. Behívója a 19-es önkéntes honvéd gyalogezredhez szólt, amelynek Kaposváron volt egy zászlóalja, így a városban maradhatott. 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett. Ezután Gödöllőre került a tartalékos tiszti iskolába.

1918-ig káplárként szolgált, a Monarchia seregének összeomlásáig. Életének eme keserű időszakára Ballagó idő című könyvében emlékezik. 1923-ban felvették a Debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végezte el. 1924 januárjában Magyaróváron folytatta tanulmányait.

A frissen végzett mezőgazdász Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kapott állást. Kora hajnalban kelt és lóháton járta be az uradalmat. Az erdőről, a földekről hazatérve gyakran ragadt tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit feljegyezze. Ballagó idő című önéletrajzi regényében az öreg Király Ferkó számadó juhásszal folytatott beszélgetéseiről írt, aki itt, Abaligeten velünk élő Király Zoli dédnagyapja volt. Bakócai munkája során ismét lehetősége nyílt arra, hogy visszatérjen a természethez. A falu előkelőségei élénk társadalmi életet éltek, akik gyakran meghívták őt is. Ezeken az összejöveteleken ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929. december 12-én kötött házasságot. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek első közös otthonukba. Itt kapott állást vezető gazdatisztként Fekete István a holland származású, disznókereskedésből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán.

Kislánya, aki 1930-ban született, édesanyja nevét örökölte. Kisfia, aki két évvel később, 1932-ben jött a világra, az István nevet kapta édesapja után. Írni nyolc éves korában kezdett Göllén.

Fekete István nem tanult író, hanem született tehetség. Diákévei után katonasorban és akadémistaként is írogatott. Ezek az írások csak rövid vázlatok voltak. Első felnőtt írásai rövid lélegzetű megfigyelések elsősorban a vadászat vadgazdálkodás témaköréből. Ezeket a Nimród vadászújság szerkesztőjének, Kittenberger Kálmánnak küldte el, aki megjelentette azokat. Kittenberger ébresztette rá arra, hogy tudása, mondanivalója érték, amelyet másokkal is meg kell osztani. Kittenberger levélben kérte, hogy látogassa meg a szerkesztőségben. A pályakezdő vadászíró és a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő személyes találkozása elmélyítette az egymás iránt érzett kölcsönös rokonszenvüket. Fekete István nagyszerű embert ismert meg Kittenberger Kálmánban, akire egész életében tisztelettel tekintett, és közöttük szoros, halálukig tartó barátság kötődött. Lírai elbeszélései, novellái, a természetről, gyerekkoráról, a paraszti életről, erős istenhitéről, emberségéről szóló művei szintén nagy sikert arattak már a kezdeti próbálkozások idején is. Kittenberger Kálmán biztatására egyre komolyabban foglalkozott az írással. Fekete A koppányi aga testamentumával és a Zsellérekkel díjakat nyert. Akkor hatalmas sikernek számított, hogy 1939-es megjelenése után hétszer adták ki négy éven belül. Ez utóbbi tehát Fekete egyik legsikeresebb könyve.

Fekete kifejezetten sikeres szépirodalmi írónak számított. Első írói virágzása idejében alkotta meg novelláit, amiket a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című folyóiratban adtak közre. Ekkor került a neve olyan szerzők mellé, mint Gárdonyi Géza.

Hajnalodik című színdarabját és forgatókönyveit elismeréssel fogadták. A legnagyobb sikert a Dr. Kovács István című film forgatókönyve hozta, melyet olyan színészek játszottak mint Páger Antal és Gobbi Hilda. 1940-től a Kisfaludy Társaság tagjává és az ország 15 legjobb írójának egyikévé választották. Olyan barátokkal vadászott, mint az íróként és a Nemzeti Színház főrendezőjeként ismert Csathó Kálmán, gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán vagy Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója. A siker évei azonban 1946-ban lezárultak.

Szigliget Esterházy kastély, az Alkotóház parkja (Forrás: fortepan | Fotó: Hunyady József)
Szigliget Esterházy kastély, az Alkotóház parkja (Forrás: fortepan | Fotó: Hunyady József)

Fekete István saját kora áldozatává vált. Soha nem politizált, ám az igazat mindenről megírta, így a vörös terrorról is. Ez utóbbi jelent meg a Zsellérek című könyvében, amit 1946-tól az akkori rendszer tiltólistára tett. Ha ehhez hozzávesszük még Fekete mély és nyilvánosan vállalt istenhitét (lánya, Edit 1949-ben apáca lett), konzervativizmusát, máris értjük, miért bántotta annyira a szemét a kommunista vezetésnek. A Zsellérek betiltása, elégetése, Fekete írói pályájának teljes zárolása nem volt elegendő büntetés. Az írót egyik nap az ÁVO emberei elkapták, elcipelték az Andrássy út 60-ba, és úgy megverték, hogy búcsút kellett mondania fél veséjétől és a fél szemétől is. Fekete túlélte a súlyos bántalmazást, ahogy azt is, hogy másnap reggel egyszerűen kidobták egy katonai autóból a János kórház mellett. Két járókelő segítségével jutott be a kórházba, ahol hetekig kezelték. A negyvenes évek végétől azonban évtizedekig egyetlen betűt sem közöltek tőle, sőt mezőgazdászként sem dolgozhatott. Az író patkányirtásból, uszálykísérésből tartotta fenn családját. 1951-től sikerült tanárként elhelyezkednie, rendszersemleges kis novelláit pedig a katolikus Új Ember és a Vigília közölte. Ekkortól kezdte el írni az állattörténeteket, illetve az olyan ifjúsági regényeket, mint a Tüskevár. Kénytelen-kelletlen vált ifjúsági íróvá: ezt engedték meg neki. 1960-ban még megérte, hogy utóbbiért József Attila-díjjal tüntették ki, de tíz évre rá a harmadik infarktusa már végzetesnek bizonyult. Nem kértek tőle bocsánatot és nem is rehabilitálták. A magyar irodalomban sem tölti be azt a helyet, ami megilletné őt. Ott kéne lennie a legnagyobb magyar írók között, hiszen - többek között - jelentősen hozzájárult a magyar paraszti világ bemutatásához. Ennek ellenére az Akadémiai Kiadó 1966 és 1982 között kiadott A magyar irodalom története 1919-től napjainkig című, több mint ezer oldalas művéből egyszerűen kihagyták. Nincs benne Fekete István. Saját megfogalmazása szerint: 

Belátom azonban, hogy egy nagy baj mégis van az én könyveimmel, s ez a baj az édes, magyar anyanyelv. Nem tudják fordítani!!! Illetve, akik tudnák, azoknak az én könyveim »fehér posztó«, mint minden könyv, amelyben konstruktív istenhit és konzervált múlttisztelet van. Azt hiszem, világosan megírtam, és nincs szükség magyarázatra.

Fekete írói besorolása máig is kérdéses, mert egy sajátos stílust, sajátos világot alakított ki. Erről így ír egyik levelében: "az én irodalmi célom világos: béke és szeretet az élet minden rezdülése iránt."

Szatyor Miklós

(Az írás megjelent nyomtatásban a Civilek Abaligetért újságban.)