Önkormányzati Hírlevél | 2019. június 14.

2019.06.14

Az alábbiakban Abaliget Község Önkormányzatának nyári hírlevelét adjuk közre.

  • A Községgazdálkodáson a korábbi évek gyakorlatával egyezően 2 fő fizikai karbantartói munkakört hoztunk létre 2019. március 1-jétől. Eddig közfoglalkoztatás keretében láttuk el a feladatot. A képzett szakemberek a munkaerőpiacon keresnek munkát, jóval magasabb bérért. Ennek következtében az elmúlt év során nagyon lecsökkent a férfi közfoglalkoztatottak száma és annak érdekében, hogy megfelelő szakembereket tudjunk foglalkoztatni, szükséges az álláshelyek létrehozása.
  • Tagóvodánk a törvényes működéséhez eszközbeszerzésre szorul, illetve felújításra van szükség. Mivel pályázat keretében ezt nem tudjuk megoldani, saját forrás felhasználását tervezzük.
  • Kővágótöttös csatlakozott az Orfűi Óvodafenntartó Társuláshoz feladat ellátási szerződéssel, mivel a település jelenleg nem rendelkezik az egyébként kötelező megállapodással.
  • Képviselő-testület döntött a horgásztó és a tó partján lévő büfé hasznosításáról. Egy évre adjuk használatba, hasznosításra a horgásztavat és a horgász büfét.
  • Az önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat között létrejött együttműködési megállapodást módosítás nélkül felülvizsgáltuk.
  • A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala megküldte a kötelező felvételt biztosító állami fenntartású általános iskolák pécsi tankerületi tervezett jegyzékét. A tervezetben Abaliget község közigazgatási területe 1-4. évfolyam számára a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola Fekete István Tagiskolája (Orfű), 5-8. évfolyam számára a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskola került kijelölésre, mint kötelező felvételt biztosító iskola. Az előző évhez képest nincs változás.
  • A Humánia HRS Group Zrt. a Fishing on Orfű rendezvény idején bérbe veszi az autós kempinget készülő bérleti szerződésben foglaltaknak megfelelően.
  • 2018. évben vagyonkezelői lettünk az Abaliget 185, 186, 187, 237, 240 és 354 hrsz-ú belterületi ingatlanoknak, melyek a Magyar Állam tulajdonában vannak. Akkor nem volt arra lehetőség, hogy térítésmentesen a tulajdonunkba kerüljenek az ingatlanok, ezért az Abaliget 236 hrsz-ú - Barlang Turistaszálló - ingatlant vagyonkezelését nem vállaltuk, az ingatlan leromlott állapota miatt, állami támogatás hiányában. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatta önkormányzatunkat, hogy a felsorolt ingatlanok vonatkozásában, közfeladat ellátását elősegítendően, elvi lehetőség nyílt az ingyenes tulajdonba adásról, amiről a Kormány jogosult döntést hozni. A felsorolt összes Állami ingatlan tekintetében az ingyenes tulajdonba adást kérelmeztük.
  • Dr. Kóbor Gyula jegyző nyugdíjba vonul, 2019. július 31-ig lesz hivatalban, utána a felmentési idejét tölti. Ezúton köszöni azt a sok jót és szépet amit vezetőitől, kollégáitól és a lakosságtól kapott az elmúlt 11 év során. Az állás 2019. október 9-től betöltendő. A társult települések polgármesterei kiírják a jegyzői pályázatot, majd a jelentkezők közül település lakosság arányosan döntenek az új jegyző személyéről.
  • Csesznok Mátyás és Ádámcsók Eszter játékos kalandtúrák szervezését és lebonyolítását kezdeményezte, abaligeti közterületekre ingyenes kihelyezéssel, melyhez az Önkormányzat a helyszín biztosításával járul hozzá.
  • A korábbi évekhez hasonlóan idén is szerveződik Abaligeten a Motoros találkozó, amihez ismételten az autós kempinget biztosítjuk augusztus 1-4 között.
  • A Képviselő-testület elviekben támogatja, hogy az augusztusban rendezendő Prog Camp Progresszív Rockzenei Fesztivál rendezvény helyszíne az ingyenesen biztosított autós kemping legyen.
    A Képviselő-testület felkéri a program szervezőjét, az Abaligeti Nőegyletet, hogy terjessze a képviselők elé részletes terveit, a lakosság zajterhelésének csökkentésére vonatkozó elképzeléseit, valamint tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a rendezvény 3 napnál ne tartson tovább.
    A képviselő-testület felhívja az egyesület figyelmét, hogy a jövőben a település infrastruktúrájának használatával kapcsolatos tervüket legkésőbb a települési költségvetés elfogadásáig előre nyújtsák be, ellenkező esetben az együttműködésre nem lesz lehetőség.
  • A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény értelmében a települési önkormányzatnak a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról minden év május 31-éig átfogó értékelést kell készíteni, külön jogszabályban meghatározott tartalommal, amit a képviselő-testületi tárgyalást követően meg küld a gyámhatóságnak.
  • A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola az abaligeti Szent Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola, Alapfokú művészeti Iskola alapító okiratát szeretné módosítani, mert több pontban nem felel meg a jogszabályban meghatározottaknak, valamint az iskola ténylegesen nem működik gyakorló iskolaként. Ehhez adtuk támogató véleményünket.
  • Önkormányzati ingatlanok megvásárlására tett ajánlatokat a Testület megtárgyalta, és úgy döntött nem értékesíti azokat, mert a település hosszú távú fejlesztési tervei céljára kívánja hasznosítani, azon kívül nem szorul anyagi forrásra íj módon.
  • A belvízrendezésre beérkezett ajánlatok közül, a legalacsonyabb ajánlat összege is magasabb, mint amennyi pénzt a pályázaton nyertünk. Ahhoz, hogy a beruházás megvalósulhasson, pótfedezetet kell biztosítani, amit a költségvetésünkből rendelkezésre bocsájtunk, annak érdekében, hogy az eljárás további szakaszai lebonyolíthatóak legyenek.

Örömmel tájékoztatjuk Abaliget lakosságát, hogy a 100%-ban Abaliget Község Önkormányzat által finanszírozott tornaterem kivitelezési munkái elkészültek, azt az iskolások már birtokba is vették. A teremben lehetőség van egyéb közösségi rendezvények lebonyolítására is.

Használják egészséggel!


Anyakönyvi hírek 2018.


Születések

  1. Bogdán Zsolt Zalán (január)
  2. Maksi Dorka (február)
  3. Bérces Anna (március)
  4. Vincze Koppány (május)
  5. Vankó-Hosseini Zahra (június)
  6. Gaszner Zsombor Vilmos (szeptember)
  7. Bakó Zsombor (szeptember)
  8. Nyul Mihály (október)
  9. Komáromi Katalin (október)

Halálozások:

  1. Orsós Józsefné (Kalányos Erzsébet) (január)
  2. Varga-Zságer Imréné (február)
  3. Molnár Katalin Erzsébet (március)
  4. Dógi Oszkár László (szeptember)
  5. Sziklai János (szeptember)
  6. Bogdán Mártonné (november)
  7. Vántus Ferenc (december)

Forrás: Abaliget Község Önkormányzata