Szülői levél a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorának

Alábbiakban az abaligeti iskola szülői munkaközössége nevében írt levelet közöljük változatlan formában. Az eredeti levelet pdf-ben mellékeltük. Érdemes végig olvasni.

Tisztelt Rektor Úr!

Az iskola Szülői Munkaközössége megdöbbenve olvasta tájékoztatását, melyet legelőször a Hittudományi Főiskola honlapján tett közzé. E tájékoztatást látva egyértelműen kiolvasható, hogy rektor úr a létszámokon, a statisztikákon és pénzösszegeken kívül semmilyen kapcsolatot nem ápolt az iskolával. Sem a gyermekek, sem a családjaik felé nem mutatott érdeklődést az évek során, így a szülőknek soha nem nyílt alkalmuk rektor úrral beszélgetni az iskoláról, még abban a kétségbeesett helyzetben sem, amikor döntésének köszönhetően nem volt igazgatója az iskolának. Semmiféle tájékoztatást vagy fórum lehetőséget nem biztosított a fenntartóváltással kapcsolatos kérdések feltevésére, a vélemények meghallgatására, és úgy érezzük, az iskola szülői köre sosem volt fontos és továbbra sem az. És az a tény, hogy téves és rideg statisztikát közölt az iskolába járó gyermekekről, egyértelműen jelzi, hogy nemcsak a szülők, de a gyerekek sem fontosak.

Elszomorító az a megfogalmazás is - az integrációt annyira hangoztató fenntartó szóhasználatában -, hogy elkülöníti a gyerekeket abaligetiekre és KÜLSŐSÖKRE. Hogy milyen érzés egy szülőnek azt látni, hogy a gyermeke KÜLSŐS egy iskolai közösségben, az már nem fontos a nyilatkozat megírójának.

Az SNI-s, BTMN-s gyerekek kiemelése, százalékban történő kiszámítása pedig felháborító, úgy véljük, ezzel a hátrányos megkülönböztetéssel megszégyeníti a gyermekeket! Ők nem véletlenül tanulnak itt Abaligeten. A szüleik is érzik, hogy itt vannak jó helyen. Sok minden történt már életükben: családi tragédia, súlyos betegség, veleszületett nehézség, kiközösítés, önbizalomhiány, tanulási kudarcélmény. Ezeket az élethelyzeteket, egészségi állapotokat nem lehet kódokkal és százalékokkal táblázatba foglalni. Minden betű és szám mögött egy-egy gyermek van, a maga sorsával, egyéniségével, fejlődési útjával! Ami szembetűnő különbség a fenntartó és az abaligeti iskola pedagógusai között az, hogy amíg a fenntartó szerint az SNI-s gyerekek befogadása "nem vitásan gazdaságilag kedvező az intézménynek", addig a pedagógusok valóban a gyermekeket látják és segítik, amiben csak tudják.

Nem véletlenül idézik Böjte Csabát: "Minden egyes gyermek egy csoda. Nem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik: egy új Ady Endre vagy épp Blaha Lujza. Ha ajtót nyitunk előttük, esélyt adunk nekik, hogy kibontakoztassák a személyiségüket, a tehetségüket. Nem kell hozzá mást tenni, csak egymásból a jót 'kiszeretni'."

Köszönjük rektor úrnak, hogy miután hivatalos nyilatkozatát megjelentette a Hittudományi Főiskola honlapján és már a bama.hu oldalon is kivonatolva olvashattuk, utolsóként megküldte levélben a Szülői Munkaközösségnek, az érintett szülők számára is.

Továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az iskola fenntartója a szülők tudta és megkérdezése nélkül döntött a gyerekek további sorsáról. Ha egy állami iskolát át akar venni egy egyházi fenntartó, csak a szülők többségének beleegyezésével lehetséges. A most tervezett fenntartóváltás ugyanilyen súlyú, csak az ellentétes irányú. Elvárható lett volna, hogy a szülők többségi akaratának megfelelően menjen végbe. A 2019. november 20-i szülői fórumon és a szülői nyilatkozatok alapján pozitív visszajelzés fogadta azt a bejelentést, hogy az iskola hamarosan másik egyházi fenntartóhoz kerül. Az iskola államosításáról szóló szenátusi határozat viszont a szülők többségének elfogadhatatlan. Továbbra is nyitottak vagyunk egy fórum lehetőségére, ahol személyesen is feltehetnénk a kérdéseinket a fenntartóváltással kapcsolatban.

Rektor úr állítását, hogy iskolánk jövője állami kézben biztosított, nem tudjuk elfogadni, indoklása egyáltalán nem nyugtat meg minket szülőket, sőt számos kérdést fogalmaz meg ismét.

Kérdésünkre továbbra is várjuk rektor úr válaszát: miért nem vállalhatja a Premontrei Női Kanonokrend a Szent Mária Magdolna Általános Iskola fenntartását a jövőben?

Abaliget, 2020. február 1.

PPHF Szent Mária Magdolna Általános Iskola,
Alapfokú Művészeti Iskola
Szülői Munkaközössége nevében

Horváth Péter Brúnó


Forrás: PPHF Szent Mária Magdolna Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Szülői Munkaközössége