Út az iskolába | A futónagykövetek már közel a kitűzött célhoz

2020.08.20

Példamutató közösségi összefogás az abaligeti iskoláért. Az Út az iskolába jótékonysági kampány még javában tart, de már most óriási ajándékokat adott a kis közösségek számára.

2020. augusztus 22-én a Pécs-Orfű-Abaliget félmaratonon a rajtvonalhoz áll 39 jótékony futó is. Vannak köztük profi sportolók, és vannak, akik erre az alkalomra, ezért az ügyért vettek futócipőt, mert kiállnak valami számukra fontosért. Az abaligeti sulibuszért kampányolnak kilométereik segítségével: ismerőseiket, barátaikat, munkatársaikat kérik, hogy egy kávé, mozijegy árával támogassák őket, és általuk azt, hogy a korábbi évekhez hasonlóan szeptemberben újra iskolába és haza hordja az iskolabusz az Abaligetre Pécsről és környékbeli falvakból idejáró tanulókat. 

Már eddig is több, mint 4 millió forintot gyűjtöttek a közösségi összefogással, miközben a jótékonyság öröme sokszorosan újrahasznosul: a sportoló tesz saját magáért és az ügyért, az adományozó többszörösen segít, aki pedig kapja a sok kézen átmenő ajándékot: megbecsülve, segítve érezheti magát. Mindezzel nemcsak egy baranyai, de sok-sok közösséget és gyermeket tanítunk a közösségi felelősségvállalás erejére. 

Az #utaziskolaba kampány jótékony futóinak vallomásai

Két gyermekem is jár az abaligeti iskolába és itt elmondhatom, hogy kifejezetten az iskola miatt költöztünk közel 2 éve Orfűre! 
(Bátor-Hős Katalin)


2 éve élünk csak Abaligeten, gyerekeink még nem iskoláskorúak, de az a szellem, mely árad az iskolában tanító tanárokból, gyermekekből és szüleikből, az bennünket is átitat, átjár, magával ragad, nem kérdés, hogy mi is részt vállalunk ezzel a futással abban a küzdelemben amit ők véghezvisznek! 
(Dr. Gyimesi Alíz & Dr. Gaszner Balázs) 


Csesznok Réka vagyok abaligeti, négy gyermek édesanyja és tanár az abaligeti iskolában...Az iskola számomra elsősorban közösséget jelent....Bizonyára vannak jobb helyzetben lévő iskolák, vannak jó közösségek máshol is, nekünk, nekem most (is) megadatott az, hogy tehetek azért a közösségért, ahol élek. Most éppen - úgy tűnik - futni kell, lehet.
(Csesznok Réka) 


Érdeklődve figyeltem az elmúlt hónapokban az iskola nevelőinek, az iskoláért tenni akaró abaligeti szülőknek küzdelmét az alapfokú oktatás fennmaradásért, az elért eredmények minimum megőrzéséért.
(Horváth Zoltán) 


Éveken keresztül, havonta többször mentő vitt kórházba,... próbáljam ki a futást mert lelkileg segíthetne, kezdtem el egy évvel ezelőtt futni....Annyi segítséget kaptam az elmúlt időben, most szeretnék én adni, és a leghálásabb dolog, hogy ezt a futás által tehetem!
(Püspöki Krisztina) 


Egy nagyon családias, szerető közösség suijáról van szó, ahol az elfogadás, a sajátos nevelési igényű gyermekek beintegrálása és a színvonalas oktatás egy csodálatos környezetben valósul meg! Az utazási térítés megszűnésével veszélybe került az iskola jövője, ezért...
(Szabó-Kopjár Ildikó) 


...az út is eszünkbe jut, amin kisebbik fiunk négy éven át naponta buszozott Pécsről Abaligetre, iskolába. Egy 25 kilométerre levő suliba járni nem éppen kézenfekvő, de az itteni szeretetteljes, befogadó közösség, ahogy a gyerekekkel törődnek, megéri a fáradságot. Mi kívülről csöppentünk ide, és így még felemelőbb volt a felismerés, hogy egy iskola ilyen is lehet
(Dr. Buzás Péter) 


...mert van egy ügy, amin ezzel a futással tudok lendíteni. A képlet egyszerű: van két tucat nem abaligeti gyerek, aki továbbra is az abaligeti iskolába szeretne járni. Ugyanezt szeretné a suli is, van is erre jól bejáratott iskolabusz-rendszere. A megoldás mégsem egyszerű: a korábban e célra mozgósítható, megtakarított pénzt rajtuk kívül álló okokból nem tudják a gyerekek buszoztatására költeni. Úgyhogy gyűjteniük kell.
(Bóta Barnabás)


Tudom, hogy egészséges, élő falu csak jó iskolával, gyermekzsivajban létezik.(Csesznok Miklós)


Gyerekként már ide jártam az abaligeti suliba, és nincs más vágyunk, mint hogy a mi fiaink is ide járhassanak jövőre.... Tetszik a suli családias lègköre, a bánásmód, a sokszínűsèg, az ünnepek és sorolhatnám...
(Csesznok Mátyás) 


2018 ban megbízást kapott cégünk az abaligeti templom felújítására. Az akkori munka kapcsolat több személyes ismeretséget hozott és korábbi kapcsolatokat erősített meg. Felkérést kaptam, hogy ismerős körömben tolmácsoljam az iskola segítségkérését.
(Magyari Csaba) 


Szerintem minden gyereknek meg kellene tapasztalnia, hogy milyen egy elfogadó és támogató közösségben élni és tanulni. Azt mondják, az abaligeti suli épp ilyen, ahol a felnőttek szívvel-lélekkel fáradoznak azon, hogy ez a kis különleges hely még sok gyereknek adhasson maradandó élményeket.
(Kovács Petra, Gács Boróka, Gombási Dóra) 


...hogy az abaligeti általános iskola létét és kezdeményezés mögött álló dinamikus, lelkes helyi közösséget támogassam. Az út az iskolába kampány pénzt gyűjt arra, hogy a környező településekről a gyerekek be tudjanak járni a suliba. Megváltozott az iskola fenntartója és az idei évben nincs keret erre. Így az intézmény hosszútávú jövője és közel húsz, többségében sajátos nevelési igényű gyerkőc oktatása került veszélybe. Nagyon tetszik hogy a helyi közösség, fiatalok összefognak, szervezkednek hogy erre a kihívásra megoldást találjanak.
(Fodor Péter) 


A futásommal, adománygyűjtésemmel az a célom, hogy segítsek gyerekeknek iskolába járni. Családjaiknak lehetőséget teremteni egy minőségi életre, amiben a gyermekük személyre szabott, inkluzív oktatáshoz jut akkor is, ha speciális nevelési igényű, vagy más szempontból sérülékeny.
(Hosszú Dalma, Szarka Dominika) 


Mi abaligeti nagycsalád vagyunk, a gyerkőceink napi iskolába jutása nem probléma. De tudjuk, hogy milyen fontos a bejárós gyermekeknek az iskolabusz szolgáltatás, hogy ebbe a speciális nevelést is biztosító keresztény iskolába tudjanak járni.
(Horváth Péter Brúnó) 


...így nem volt kérdés, hogy most, amikor az iskolámról van szó, ismét indulok. Futok az osztálytársaimért, hogy továbbra is egy osztályba járhassunk. Futok a tanáraimért, hogy továbbra is itt taníthassanak. Futok a testvéreimért, hogy ők is ebbe a suliba járhassanak 8 éven keresztül. Futok azokért a pécsi gyerekekért, akiknek ilyen kis osztályközösségekre van vagy lesz szükségük ahhoz, hogy jobban tudjanak tanulni és ne féljenek. Futok azokért a falubeli gyerekekért és családjaikért, akik szintén ezt a sulit szeretnék majd választani az ovis, bölcsis vagy még meg nem született gyerekeiknek.
(Hóbár Borbála 13 éves) 


Az abaligeti iskola sorsának alakulása fontos számomra. Tagja lehettem 2005-ben az újrainduló immár katolikus iskola tanárainak. Pályakezdő zöld fülűként is éreztem, hogy egy értékes, emberséges, vidám csapat részese lettem. Meghatározó élmény volt egy ilyen családias, barátságos közösséghez tartozni. ... A suli volt testnevelőjeként a legkézenfekvőbb feladattal segíthetek, futok a suliért.
(Gyebrovszki Ádám)


Az #utaziskolaba büszke Futónagyköveteiként azért állunk rajthoz, hogy minden gyerek eljuthasson a legcsaládiasabb iskolába a környékünkön. Azért futunk, hogy ez az iskola fennmaradjon és megmaradjon olyannak, amilyen most: vidámság, kacagás, néha egy -egy könnycsepp, és sok-sok mosoly. Gyermekeink boldog iskolás éveiért.
(Hargitai Csaba, Kompolti Hédi, Fülöp Judit) 


Völgyi Berci édesapja vagyok. Berci idén ballagott el az abaligeti iskolából, ahova nagyon szeretett járni. Szeretném ezzel is megköszönni mindazt a sok jót és szépet, amit az iskola tanáraitól, diákjaitól és az abaligetiektől kapott. Szeretném, ha még sok-sok gyermeknek megadatna a napi utazási lehetőség az iskolába és kívánom, hogy az iskola hangulata sokáig megmaradjon ilyen derűsnek, barátságosnak, szeretettelinek. Életem első félmaratoni futására jelentkeztem, és örülök, hogy ilyen alkalomból, ilyen céllal tehetem ezt meg.
(Völgyi Béla)


Hiszünk az iskolában, hiszünk a gyerekekben, hiszünk a tanárokban, hiszünk a szülőkben és hiszünk ebben a közösségben - hisszük, hogy nem véletlenül gondolják mindannyian, hogy nekik itt és így jó! Segíteni szeretnénk, hogy mindez továbbra is megmaradhasson.
(Gálos Zoltán, Gálos László) 


A Pécs-Abaliget félmaratoni futóversenyen való részvételem elsődleges célja az, hogy felhívjam a figyelmet az Abaligeti iskola helyzetére, és egyúttal megpróbáljak adományokat gyűjteni az iskola részére.
(Nagy Norbert Péter) 


Az abaligeti suliban van két tucat gyermek, akik csak az iskolabusznak köszönhetően járhatnak ennek az intézménynek a családias légterébe. Sokat dolgoztam Baranya megyei kistelepüléseken, nevelést, oktatást végző intézmények bővítéséért, felújításáért, berendezéséért, iskolabuszok beszerzésén, eltöltöttem némi időt a gyermekvédelemben, foglalkoztam felzárkóztatással. Tudom, hogy mennyit jelent a legkisebb segítség is az olyanok számára, akik ténylegesen rászorulnak.
(Kelemen Dániel)


Orsós Ferenc vagyok, tősgyökeres abaligeti. Ebben a közösségben nevelkedtem, és a mi iskolánkban tanultam nővéremmel együtt. Tanáraim és iskolatársaim felnőtt életemnek is fontos támaszai, közülük kerültek ki legjobb barátaim. Az iskolákhoz való kötődés meghatározza az ember későbbi életét, a falu közösségéhez való tartozását. Azt szeretném segíteni, hogy ez a kötődés minden falumbéli gyereknek természetes lehessen továbbra is! Itthon tanulhassanak, zenélhessenek, nevelkedjenek!
(Orsós Ferenc)


Aki ismer tudja hogy szeretek a jó ügyek mellé állni,ezért teszem ezt most is! Gyermekeim az abaligeti iskolába járnak, ezért tudom, milyen fontos a vidéki gyerekek iskolába szállításához az iskolabusz!
(Kaluczky Zoltán) 


...egy újabb érv kerül fel a válaszok közé, azért futok, hogy segítsek! Ezért kérlek, kedves Barátom, Ismerősöm, ismeretlen ismerősöm, támogasd egy kávé, egy ebéd, egy süti árával az Abaligeti Iskolát, hogy az ottani gyerekek továbbra is járhassanak iskolabusszal iskolába.
(Szuper József) 


A Polipso Búváriskola búvároktatójaként csapatommal támogatjuk a kezdeményezést!
(Kádár Péter)

Köszönjük!!!


Hírek a futással kapcsolatban

Kedves Pécs-Orfű-Abaliget félmaratonisták!

Készülnek nektek az abaligeti sulis tanárok kis segítséggel szombatra! Hogy miért?

Képzeljétek, az elmúlt hetekben jótékony futók nevezései árasztották el a versenyirodát - ők az utaziskolaba kampány nagykövetei, segítenek az abaligeti sulinak. Cserébe a suli minden futásban érintettnek szeretné ezt most így is viszonozni!

Augusztus 22-én reggel 8-13 óráig várjuk az abaligeti kempingben az 5 évesnél idősebb gyermekeket a foglalkoztató sarokban. Kézművesasztalok, rajzoló és színező felületek, papírszínházi mesék, sport- és társasjátékok várják a hozzánk érkező gyerekeket.

Tízórait kérjük, csomagoljatok! A helyszínen megkérünk, töltsétek majd ki a nyilatkozatot, miszerint a gyermekek egészségesek és betegség tüneteitől mentesek!

A játszósarokból szurkolunk mindenkinek! Adományokat a megőrzésért cserébe szívesen fogadunk a helyszínen az #utaziskolaba ügy javára!
#tevagyazut #felmaraton #abaliget @abaligetisuli



További részletek a futással kapcsolatban itt: https://www.facebook.com/pecsorfuabaliget/