Víz- és klímaadaptáció - Kihívások és lehetőségek települések és a lakosság számára

2025.05.02

Az Abaligeti Faluház udvarán május 1-jén délután 3 órakor először Porhajas Gábor László tartott előadást Víz- és klímaadaptáció címmel, majd Schulteisz Ákos beszélt a levegőminőség javítási lehetőségekről Abaligeten.

Virsli, kovászos kenyér (Orfűi Malmok), csapolt sör (Kapucinus Sörfőzde) és limonádé várta az érdeklődőket. De voltak többen is akik még hoztak magukkal házi sütésű pogácsát, sörkorcsolyának valót, üdítőket, így a baráti sütögetés része a programnak hamar megvalósult. Az eseményre Ivády Gábor polgármester úr is ellátogatott és aktívan részt vett az előadásokat követő beszélgetésekben is. Ahogy mondta, ugyanott élünk és közösek a céljaink, mindannyian szeretnénk egy egészségesebb környezetben élni.


Porhajas Gábor László (Klímabarát Települések Szövetsége) az előadásban arról szólt, hogy hogyan tudunk felkészülni a klímaváltozás okozta kihívásokra, különös tekintettel a vízgazdálkodásra.

  • A klímaváltozás globális hatásai a vízgazdálkodásra
  • A klímaváltozás hatásai a hazai vízgazdálkodásra
  • Jógyakorlatok és példák

A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek, mint az aszályok és árvizek. Ez komoly problémákat okoz a mezőgazdaságban, az ivóvízellátásban és a természetben is. Fontos, hogy felkészüljünk ezekre a változásokra, és okosan gazdálkodjunk a vízzel. 


Mit tehetünk mi, egyszerű emberek?

Esővízgyűjtés: Használjuk fel az esővizet a kert locsolására, vagy akár a WC öblítésére. Ezzel csökkentjük a csatornarendszer terhelését és a vízfogyasztást.

Zöldtetők és zöldfalak: Ha lehetőségünk van rá, telepítsünk zöldtetőt vagy zöldfalat. Ezek hűtik a házat, és csökkentik a felületi lefolyást.

Víztakarékosság: Figyeljünk oda a vízfogyasztásunkra a háztartásban. Javítsuk meg a csöpögő csapokat, és ne folyassuk feleslegesen a vizet.

Mit tehet az önkormányzat?

Vizes élőhelyek helyreállítása: A vizes élőhelyek javítják a vízmegtartó képességet, és csökkentik az árvizek kockázatát.

Új, innovatív megoldások: A mellékletben mutatnak pár ötletet, hogyan lehet pályázni önkormányzati szinten pénzekre és ötletekre, melyekkel fel lehet venni a harcot a klímaváltozással.

Legyünk nyitottak az új megoldásokra, és tanuljunk egymástól.

Az előadás prezentációja lapozható formátumban:


Schulteisz Ákos egy rövid történeti áttekintés után (szálló por kialakulása, egészségkárosító hatása, stb) rátért a levegőminőség javításának szükségességére, illetve annak mérésének a lehetőségére.

Több lehetőségünk is van a levegő minőségének javítására. Ezek közé tartoznak:

  • Tüzelési szokások módosítása: Mit ne égessünk... Érdemes korszerű és környezetbarát fűtési módszereket választani, például korszerű fatüzelésű kazánokat vagy más alternatív fűtési lehetőségeket, amelyek kevesebb szennyező anyagot bocsátanak ki.
  • Tüzelés optimalizálása: A megfelelően szárított és jól égő fa csökkenti a káros anyagok kibocsátását, így érdemes odafigyelni a megfelelő tüzelési technikára.
  • Házszigetelés javítása: Az energiatakarékos házszigetelés nemcsak a fűtés hatékonyságát növeli, hanem csökkenti a fűtési rendszer működését és a vele járó levegőszennyezést.
  • Közösségi összefogás: Együttműködhetnek helyi közösségek vagy önkormányzatokkal, például támogatások igénybevételével korszerűsítésekhez vagy környezetvédelmi programokhoz. (Vidéki Otthonfelújítási Program, 2025)

Ezek az intézkedések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Abaliget levegője tisztább legyen, hogy egészségesebb  környezetben élhessünk mi, gyermekeink és unokáink.

Az Abaligetért Egyesület beruházott egy mobil levegőminőségmérő műszerbe, hogy Abaliget is felkerüljön a térképre. Ehhez az előadáson résztvevők is hozzájárultak adományaikkal, amelyet ezúton is hálásan köszönünk! Akik nem tudtak eljönni de szintén fontosnak tartják a közösségi összefogást és szeretnének támogatni bennünket, ezen az oldalon megtehetik.

Képgaléria