ÚJSÁG

2020. február 20-án Civilek Abaligetért címmel ismét kézbe vehető helyi újság Abaligeten. A nyomtatott változat elérhető online lapozható fomában is. A Civilek Abaligetért ingyenes újság, amely megjelenik negyedévente, Abaligeten 200 példányban. 

Addig is jó lapozgatást kívánunk az Archívumban (is)!

Szerkesztőség


November 30-án, hétfőn 12.15-kor tíz percre megszólalnak templomunk harangjai. 1944. november 30. csütörtök - A Szovjet hadsereg átvonult Abaligeten és a falu központjában 33 magyar katonát lőttek agyon. Tömegsírjuk a ravatalozó mellett van ahol 2010-ben kopjafát emeltünk.

Talán a legfiatalabb adventi jelkép, mégis mély gyökerekkel bír. A görög és római korban elterjedt koszorúk (virág és babér) azt jelezték, hogy viselőjük az isteneknek van szentelve. A rómaiaknál katonai kitüntetés vagy vallási jelkép, a görögöknél a babérkoszorút a győztes hadvezérek hordják. Az ókor győzelmi koszorúja a kereszténységben az...

Tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon az Európai Kereskedelem Napja, amelyen a szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetére kívánta felhívni a figyelmet. Az Európai Kereskedelem Napján átadták a szakma legrangosabb elismeréseit is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről a...

Abaligeten, 2020. november 12-én és 13-án, 8 és 14 óra között - tároló mosatási munkálatok miatt - vízhiány, illetve zavarosodás várható a DRV ZRT. tájékoztatása szerint.

Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy október 25-én, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészei (Papp Dániel és Miczki Rita - hegedű, Balog Enikő - brácsa, Deák György - cselló, Ivan Sztankov - nagybőgő) Mozart Requiemjének vonósötös átiratát adják elő 10:15-kor a magyarhertelendi, 17:00 órakor pedig az abaligeti templomban!

Az április eleji fagyok vészjósló híreket generáltak. A téma iránt érdeklődők több forrásból is arról értesülhettek, hogy az április első napjainak fagyos éjszakáin, a fagyérzékeny akácfák első virágrügyei tönkrementek. (Méhészet. Kevés lesz az akácméz 2020-ban 2020. 05. 14.) A rendkívül enyhe tél után a tavasz második hónapjában szokatlanul erős...

"Immár hónapok óta részesei vagyunk egy közös történetnek, amelynek nem ismerjük a végét, de olyan módon követel figyelmet, időt, teret, érzelmeket, gondolatokat az életünkben, hogy nem tudunk szó nélkül elmenni mellette. Sok az olvasata a járvány okozta valóságnak, annak egy-egy szeletének. Talán az is helyet kaphat ebben a sorban, hogy miként...

Június 27-én jelent meg Pucz Péter riportja a Pécsi Újságban az abaligeti Orsós Ferivel. Nagy örömmel olvastam a beszélgetést, amelyből tökéletesen átjött az a pozitív életszemlélet, humor és hit, amelyért szeretjük és felnézünk rá. Ráadásként a cikkhez sikerült egy hamisíthatatlan "ferikés" képet mellékelni a "békebeli boltosról".

Beszélgetés dr. Kemenesi Gábor virológussal a COVID-19 kapcsán. Tények, tévhitek, összesküvés-elméletek az új típusú koronavírussal kapcsolatban. Gyorstalpaló nemcsak szkeptikusoknak. Érdemes megnézni!

Miután Horváth Péter Brúnó május 25-én benyújtotta képviselői mandátumáról való lemondását a polgármesternek, az Abaligeti Helyi Választási Bizottság a megüresedett önkormányzati képviselői mandátumot az Abaliget település egyéni listáján a következő legtöbb szavazatot (120) elért jelölt - két egyenlő számú szavazat - közül sorsolás eredményeként...

Az ÁNTSZ tájékoztatásából többek között az is kiderül, hogy mit tehetünk magánemberként a szúnyoginvázió ellen. Magánterületen a tulajdonos/fenntartó kötelessége, közterületen pedig az önkormányzat felelőssége a kártevők elleni védekezés.